2013. január 31., csütörtök

Narancslekvár

Nézzétek el nekem, hogy itt a sokadik a narancslekvár recept. Mentségemre legyen mondva, nekem ez az első. Mióta az éretten szüretelt szicíliai narancsnak híre ment, sok-sok recept jelent meg a blogokon. Kiválasztani persze elég nehéz, melyik is lesz az igazi. Tavaly nem is jutottam el odáig, hogy lekvár készüljön ebből a fantasztikus narancsból. Olyan finom volt, hogy mind megettük nyersen.
Idén rutinosan többet rendeltem. Szerencsére az első szállítmányból is kaptam. Az a nouvello fajta. Itt kezdtem kiképezni magam, hogy nem csak görög és spanyol narancs létezik, mint ahogy a zöldséges azt kiírja, hanem mint az almáknál különböző fajták. Szóval az isteni édes narancsból 2 kg-ot félretettem és elkészült ez a lekvár. Ami nagyon nagyon finom lett, az állaga is fantasztikus, panaszra semmi okom. De! Ott van az az ici-pici kesernyés utóíz, ami a szakértők szerint kell egy narancslekvárba, engem mégis zavar. Ezért ez a lekvár csak a második helyezést érte el a képzeletbeli narancslekvár dobogón.
A dobogó első fokán egy szintén házi narancslekvár áll. Kár, hogy az ilyen melós történet, de muszáj lesz nekiálljak annak a receptnek is. A narancsgerezdek filézve, a héj julienne-re vágva és négyszer blansírozva. Semmi keserűség csak a színtiszta édes narancsíz.




Recept kiindulási alap a Szellem a fazékban blogról. 
(kevesebb víz, agar agar nélkül és negyed annyi cukor)

Hozzávalók:
2 kg narancs,
0,7 liter víz,
40 dkg cukor,
1 csipet só,
1 darab citrom leve

Elkészítés: 
A narancsokat megmostam, majd héjastul vékonyan felkarikáztam és kockáztam. Felöntöttem vízzel, annyival amennyi éppen ellepte és 24 óráig állni hagytam. 
Másnap főztem a forrástól számított 2 órán át kis lángon, fedő nélkül. Ezután ízesítettem citromlével és a cukrot is beletettem. Még kb. fél óráig főztem kis lángon. 
Csírátlanított üvegekbe töltöttem, majd fejre is állítottam az üvegeket és a száraz dunsztban hagytam őket kihűlni. 6 db 2,5 dl-es üveg lett belőle.  


Narancslekvár receptek még: 
 

 


2013. január 21., hétfő

Narancsos créme brulée


Oda vagyok ezért a pici kerámia tálkákban tálalt francia édességért. Belül lágy krém, kívül roppanós karamellréteg. Az édes szicíliai narancsért úgyszintén rajongok. Ebből a kettőből született most ez a finomság. A család többi tagja is nagyra értékelte. Sok újdonság talán nincs is benne, mégis nagyon finom volt. 




Hozzávalók:
a krémhez: 2,5 dl tejszín, 1,5 dl tej,  6 tojássárgája, 1 egész tojás, 6 dkg cukor, fél rúd vanília kikapart magjai, 1 kezeletlen narancs héja reszelve
a tetejére 4-5 csapott evőkanál cukor, (4-5 adag lesz belőle)

Elkészítés:
A sütőt előmelegítjük 120 fokra.
A tejszínt és a tejet összekeverjük, majd összeforraljuk a vaníliarúd kikapargatott magjaival, és az üres vaníliarudakkal.
Közben a tojássárgájákat, a tojást és a cukrot kézi habverővel összedolgozzuk egy tálban. A meleg vaníliás tejszínt egy szűrőn át apránként  hozzáöntjük a cukros tojássárgájákhoz folyamatos keverés mellett. A végén reszeljük bele a kezeletlen narancsok héját.

Egy  tepsibe  beleállítjuk egymás mellé a 4-5 db, 8 cm átmérőjű, hőálló tálkákat. A keveréket elosztjuk  a kerámiatálkában. Ezután annyi forró vizet öntünk a tepsibe, a kerámiatálkák köré, hogy a víz a tálkák feléig érjen, majd a tepsit betesszük a sütőbe. 
120 fokon, nem légkeveréssel, az édességeket kb. 35 percig sütjük. Úgy ellenőrizzük, vajon készen vannak-e, hogy óvatosan megrázogatjuk őket, és megnézzük, keletkezik-e szakadás a tetejükön. Ha nem, akkor kész vagyunk.A tálkák tartalmát hagyjuk kihűlni, hűtőbe tesszük. Akár fogyasztás előtti nap is elkészíthetjük.

Tálalás előtt az édességek tetejét megszórjuk vékonyan cukorral, és kézi fáklyával rá karamellizáljuk a cukrot,  megvárjuk amíg a karamellréteg kihűl és megdermed a tetején, majd tálaljuk.

2013. január 19., szombat

Szezonja van: édesburgonya

Egyre többször bukkan fel a konyhámban, ezért itt a helye ennek a bejegyzésnek. Egy régebbi bejegyzésben írtam már róla. Burgonya, ami nem is igazán burgonya, csak a nevében. A napokban az egyik áruházlánc zöldséges pultján fedeztem fel a fehér változatot. Hm, az is ízlett, bár teljesen más ízvilág, mint a sárga változat. Szerencsére egyre több helyen kapható.

Most egy teljesen szubjektív válogatás, ötletadónak. Hogy mi minden is készíthető belőle. Azt hiszem jól jön most, mikor egyre kevesebb zöldség van, amit fel tudunk használni, a sütőtök lassan a könyökünkön jön ki, a frissek pedig hej, de messze vannak még.


Citromnádas édesburgonya shots kókusztejhabbal (Ízbolygó)

Sült paprikás édesburgonya krémleves fetával (flatcat)

Sárgarépás édesburgonya krémleves (www.lecker.de)

 

Sáfrányos csirkecomb pankóban, édesburgonyás polentakrémmel (Ízbolygó)

Barramundi filé narancsos édesburgonyával (flatcat)  

Édesburgonya hal curry-vel (www.lecker.de)

Édesburgonya felfújt füstölt lazaccal (coffeinmentes)

Édesburgonyás cukkinis muszaka (www.lecker.de) 

Kacsamell édesburgonya pürével, vörösborban posírozott körtével (Ízbolygó)



Langyos édesburgonya körtével és kecskesajttal (coffeinmentes)  

Édesburgonya-rebarbara gratin (kísérleti konyha)

Édesburgonya-zeller gratin (www.lecker.de) 

Édesburgonya gnocci zsályavajjal (Ízbolygó)

Édesburgonya gnocci rukkolával és gorgonzola szósszal (www.lecker.de)

Édesburgonya curry (www.lecker.de)

 

Édesburgonya chips (MandulaSarok)

Sült édesburgonya feta sajttal (Chili&Vanília)

Édesburgonya chips joghurt mártogatóssal (www.lecker.de)

 

Édesburgonya gnocci birspürével, naranccsal és fahéj fagyival (kísérleti konyha)  

Édesburgonya gombóc szőlőmártásban (Édes és Keserű)